Sziasztok! ☺
Nagyon régóta nem írtam ide. Ez nem azt jelenti, hogy már soha nem fogok írni ide, csak éppen egy kis szünetet tartok, mert nincs fantáziám, se időm. "Közkívánatra,, írom most ezt a cikket, hiszen nem egy ember faggatott már, hogy hova lettek a vicces posztjaim? 👀😂
Így jött az ötlet, hogy írni kéne egy ilyen kis helyzetjelentést magamról, mert annak ellenére, hogy nem hozok új tartalmakat, igen megugrott a megtekintések száma.
Ez többnyire ilyen lelkizős- sztoris cikk lesz, ami komolyabb hangneműbb a többivel ellentétben. Hát na, kell egy kis komolyság. 😅
Mostanában a Wattpadon tevékenykedem, ahol óriási sikereket érek el a történeteimmel, részben ezért is hanyagoltam itt az írást.
És zömében a suli is rátesz egy lapáttal, ami miatt nincs időm körülbelül semmire se.
Akármennyire hittük azt, hogy a technikum lazább ( jó, tényleg laza, mert nincs matek meg ilyenek) hát nem az. Mindenki abban a tudatban élt, hogy kapunk haladékot a nyelvvizsgához, azonban ez nem így lett. Jövő hónapban már mehetek is csinálni, úgy hogy közben a másik német tanárunk gyakorlatilag el is felejtette, hogy neki van munkahelye, annyira beteg lett.
Nyelvvizsga nélkül meg ugye nincsen szakmai vizsgánk, vagyis értelmetlen volt ez az 1 év. Nekem még ugye jobb a helyzetem, hiszen Origo nyelvvizsgára megyek majd hiszen ilyen típusú vizsga minden hónapban van, de aki BME-re megy, annak csak 1 esélye van, ha azt elrontja, akkor annyi.
És közben jelentkezni szeretnék álmaim iskolájába, ami hatalmas követelményeket kér. Most még jelenleg nem osztom meg itt, maradjon meglepi. :D
A követelmények annyit takarnak, hogy be kell szerezzek márciusig 5-6 orvosi leletet, töltsek ki vagy 10 papírt, és emellett jó kondícióban kell lennem. Necces, hogy mindennek megtudjak felelni, de meg kell próbálni. Már ha elkezdtem, akkor be is fejezem, nekem ez a mottóm.:)
Egészségügyileg még egyelőre nem vagyok toppon, de nem kell semmi komlyra gondolni, nyugalom. Csupán a fogaimmal szarakodok, ami elég húzós, hiszen mindent is kell velük csinálni, a dokim meg ugye most beteg lett, magánhoz meg nem járok.
Dióhéjban ennyi. Próbálok azért ide is tartalmakat hozni minél hamarabb. ☺
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése